Sok olyan régi technikai tudás volt a régi ötvösök birtokában, melyek mára
szinte a feledés homályába vesztek.
Egyik, fontos küldetésemnek tartom ezek
felkutatását, megismerését és újra felfedezését.
Ilyen például
- a nielló,
- a cizellálás,
- a filigrán technika és
- a tausírozás.
A modern technológia háttérbe
szorította ezeket az ősi titkos technológiákat, melyek apáról-fiúra szálltak.
Szerencsére később az ötvös céhek létrejöttével sok szakmai fogást írásban is
lejegyeztek, rajzokkal, magyarázó szövegekkel illusztrálva.
Recepteket, például
forrasztóanyagok összetételéhez, számadatokkal, tapasztalati értékekkel. Ezek a
szakkönyvek, tankönyvek elődjeinek tekinthetők. A céhkönyv a céhmester
birtokában volt, csak ő férhetett hozzá és szigorúan őrizte azt a kulccsal
zárható céhládában a mesterjel beütő és az alapító okiratok mellett. Sok
generáció tapasztalata gyűlt össze ezekben az értékes könyvekben. a mesterek
tanulói, a céhlegények kötelesek voltak más híres műhelyekbe, külföldre
vándorolni és sokszor évekig segédként dolgoztak ott, hogy új ismereteket,
technológiákat tanuljanak. Visszatérésükkor egy mesterremek elkészítésével
kellett bizonyítaniuk szakmai felkészültségüket és új ismereteiket. Magas
színvonalú remekműveket készítettek, hogy teljes jogú mesterré válhassanak, eközben
gyarapították a céh globális ismeretanyagát.
Ezen különleges technikák közül elsőként a tausírozás rejtelmeibe szeretnék
bepillantást nyújtani, melyet magam is gyakorlok.
A mellékelt képek
szemezgetések a nálunk készült ékszerekből.
A tausírozás lényege, hogy egy keményebb alapfémbe valamely puhább fémből
berakásokat készítünk. Az alapfém-mely esetünkben maga az ékszer- leggyakrabban
nemesacél, titán, damaszkacél, vagy fehér arany.
A berakást jobbára 24 karátos
aranyból, azaz tiszta, ötvözetlen aranyból készítem, oly módon, hogy a
rúdformába kiöntött aranyat hengerléssel vékonyítom, majd dróthúzó vason
0,35-0,5 mm vékonyra húzom, a minta vonal vastagságától függően.
A berakás
készülhet még színezüstből is, ritkábban vörösrézből.
Az alapfémbe ún. „fecskefarok”
formában kell megvésni a kívánt mintát. Ez úgy történik, hogy egy kb. négyszög
keresztmetszetű „árkot” kell kezdetben készíteni, majd ezt követően egy nagyon
hegyes vésővel az árok alját kiszélesítem, hogy a bekalapált arany, vagy ezüst
huzal ne tudjon kiesni a helyéről.
Tehát a felületen látható vonalak
tulajdonképpen keskenyebbek, mint a valóságos berakás. A színfém számára
kialakított vájatok alját fazettás vésővel felszurkálom, hogy kis „szakállak”
képződjenek a fémből. Ilyen előkészítés után bekalapálom az arany, vagy ezüst
szálat a kiképzett üregbe. A kalapálás hatására az amúgy puha fém kemény,
ellenálló lesz, és nem tud kijönni többé az alapfémből. Ezután az ékszer
felületét simára csiszolom, hogy a kalapács nyomait eltüntessem, majd jöhet a
polírozás. Majd megvésem egy vékony vésővel a berakás körvonalait…
Szép napot kíván:
Mihalovits András ötvösmester
+ 36-20-270-77-77
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése