Szerencsére még élnek – főleg faluhelyen – a régi tradíciók. és vissza-visszatérnek, ha új köntösben is.
Hogyan is volt régen, hogyan megy ma?
Az esküvőt mindig megelőzte a leánykérés, majd - akár egy éven keresztül is – a „jegyben járás”, amiből a mai „járnak” kifejezés eredeztethető. Ez volt az udvarlás időszaka, amikor a fiatalok egymással ismerkedtek, persze gondosan megrendezett és főként ellenőrzött keretek között a lányos háznál, szülői felügyelet mellett.
A legény vasárnaponként felkereste választottját, ahol először csak a leány szüleivel ismerkedhetett meg, majd hétről-hétre egyre többet szólhatott a lánnyal is, ha ugyan eljutott idáig, mert, ha a szülők nem találták vonzónak az ifjút, vagy nem volt" jó parti", akkor további találkozókra nem is kerülhetett sor. A kísérőgyűrű még szóba sem jöhetett!
Ha viszont a szimpátia kölcsönös volt a fiatalok egyre közelebb kerülhettek egymáshoz.
Ilyenkor a legény kisebb ajándékokat vitt a kiszemelt leánynak és a szülőknek. Pl. bort.
A lányos háznál kezdetben csak jó szóval, később akár ebéddel is kínálták.
Ez volt az időszak, amikor a fiatalok szűkebb családja is megismerkedett egymással.
A lányos háznál már a lánygyermekek 12 éves korától elkezdték gyűjteni a „stafírungot” vagy kelengyét mely a menyasszony hozománya volt. Általában ágyneműkből, ruhákból ált, de gazdagabb családoknál akár ékszereket vagy földet is kapott nászajándékul az ara.
Ha minden jól ment, hamarosan megtörtént a leánykérés. Ekkor a legény gyűrűt ajándékozott választottjának. Státuszától függően, ha tehette köves kísérő gyűrűt, ún. leánykérő gyűrűt, más néven szolitert. Legelőkelőbb körökben gyémántos szolitert. Szegényebb családoknál mindjárt karikagyűrűt.
A leány, ha elfogadta a jegyajándékot, selyemkendőt ún. jegykendőt adott a férfinak.
Az esküvő alkalmával ezt kötötték a menyasszony fejére, innen származik a „bekötik a fejét” kifejezés. A jegykendőnek olyan jelentősége volt, hogy a múlt században még az asszonyok a sírba is maguk mellé temettették.
A leányt mindig az apjától kellett megkérni, vagy ha ő már nem élt, akkor a rangidős férfi családtagtól, vagy az anyjától. Később már a lányokat is megkérdezték. Manapság ez már inkább a fiatalok magánügye és legtöbb esetben kész tények elé állítják a szülőket!
Az 1900as évek végén a 18-20 éveikben járó ún. „eladó sorban lévő” leányok házasodtak és a 25 évnél idősebbek már „öreglánynak számítottak. A fiúk 25-26 éves korukban léptek frigyre és a 30 év felettiek az „agglegény” megbélyegzést kapták. Ez a kor napjainkban egyre kijjebb tolódik a továbbtanulás és az egzisztencia, a karrier felépítése miatt.
Ha megtörtént a leánykérés, kitűzték a lakodalom napját, mely lehetett egy-két hét, de akár egy év múlva is. Ez amolyan „próbaidő” szerű lehetett, hogy a fiatalok szándéka töretlen marad-e. Mindenesetre innen már nem volt elegáns visszalépni. Innen már jegyes párnak számítottak, jegyben jártak az esküvő napjáig.
Az esküvő előtt a jegyes pár együtt felkereste az ötvöst és karikagyűrűt készítettek maguknak, mely jelképezte a tisztaságot és a házasság szentségét. Éppen ezért csak az oltár előtt húzhatták először az ujjukra.
Anyaga változatos, legtöbbször arany vagy ezüst, de néha csont, fa, kő, bronz és vas is fellelhető a múltban. Manapság egyre divatosabbak a platina, nemesacél és titánból, damaszkuszi acélból készült karikagyűrűk is az arany mellett. Míg régebben egyszerűbb, ma inkább a munkaigényesebb, gazdagon vésett és drágakövekkel foglalt karikagyűrűk divatosak. A karikagyűrűk mindig fontos, kultikus jelképnek számítottak. Minél előkelőbb volt a pár, annál díszesebbek, mívesebbek voltak a gyűrűk, annál drágább alapanyagból készültek. Jelentésük mind a mai napig megmaradt: az örök hűség a szerelem, az összetartozás szép szinonimájává vált…
Szép napot kíván:
Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
http://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/
