2022. március 24., csütörtök

Milyen ékszereket lehet megjavítani?

Melyikre érdemes költeni?

Pótolhatóak-e az elveszett kövek és ha igen, hogyan?

Milyen kövekkel érdemes dolgozni?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel találkozom gyakran, amikor felhívtok/írtok.

Ezért most röviden és lényegre törően igyekszem megválaszolni ezeket.

Szinte bármelyik ékszer javítható, legyen az akármilyen rossz állapotban.

Lehet karcos, kopott, deformálódott vagy hiányos.

Persze nem minden esetben éri meg anyagi szempontból.

Ha családi ereklye, vagy fontos érzelmi kötődés fűz hozzá, mindenképp megjavítjuk.

Nem éri meg azonban javítani az üreges ékszereket, mert nem lesznek tartósak.

A konstrukciós hibákkal rendelkező ékszereket, amelyeket nem ötvösök terveztek és alapvető szerkezeti hibákkal bírnak.

Anyagi szempontból nem éri meg javítani a bizsukat.

Sok esetben az új ékszer gyártása kifizetődőbb, mint a régi toldozgatása.

A kövek legtöbb esetben pótolhatóak, cserélhetőek.

Itt azonban fontos megvizsgálni, hogy a kőfoglalat szakszerűen van-e elkészítve.

Ha nem; érdemes azt is cserélni.

Lehetőleg nagy keménységű és minőségi kövek felhasználását javaslom, amelyek minél zárványmentesebbek.

Legfőképp a gyémánt, zafír és rubin köveket, mert ezek tartósak, értékállók és magas fényűek.

Olcsóbb ékszerek esetén - és ahol a kövek nincsenek nagy igénybevételnek kitéve - jó választás a magasfényű cirkónia is.

Ha van javításra szánt féltett ékszered, keress bátran telefonon és látogass meg minket Soroksáron, műhelyünkben.

Cím: 1238. Bp. Láng Endre u.45.

(Előzetes időpontegyeztetés szükséges.)

FONTOS!

Új megrendeléseket csak személyes találkozó alkalmával tudok felvenni.

Telefonon, emailben csak tájékoztató jellegű információkat és árakat adok.

Az új megrendelések elkészítéshez 8 hét szükséges.

Megrendelés esetén 30% előleget kérnék készpénzben vagy utalással, vagy akár törtaranyban.

A kész munkákat a teljes vételár megfizetése után tudom átadni.

Címünk: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.

Nyitvatartás:

Hétfő: ZÁRVA

Kedd: 8-12ig 13-16ig

Szerda: ZÁRVA

Csütörtök: 8-12ig 13-16ig

Péntek: 8-12ig 13-16ig

Szombat: 9-12ig 13-17ig

Vasárnap: ZÁRVA

Kérem, legalább 1 héttel előre foglaljanak időpontot, ha hétköznap jönnének.

Szombati találkozót érdemes 2 héttel előre lefoglalni, mert a szombatok gyorsan betelnek.

A telefonszámom: +36 20-270-7777

A MIHALOVITSMANUFAKTURA ma már egy védjegy, egy márkanév,  amely garancia az ékszer viselője számára, hogy mindenből a legjobbat kapta és kapja!

ÚJ: A visszajelzéseket szívesen fogadjuk! Azokat a weboldalunkon is megtehetitek:  https://mihalovitsmanufaktura.hu/visszajelzesek

Köszönjük, hogy minket választottak/választottatok!

Szép napot kíván:

Mihalovits András Ötvösmester

Műhely: +36-1-286-08-94

Mobil: +36-20-270-77-77

A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.

https://www.mihalovitsmanufaktura.hu

https://www.facebook.com/mihalovits.hu/

https://mihalovitsmanufaktura.hu/visszajelzesek

2022. március 17., csütörtök

Nyakláncok, karláncok egyedi elképzelések alapján

Legtöbben karikagyűrűinket és lánykérő ékszereinket ismeritek, de engedjétek meg, hogy egyedi láncainkból is mutathassak egy kis ízelítőt :)

Minden láncunk tömör aranyból vagy platinából készül, így azok nem csak szépek, hanem tartósak is.

A láncszemek külön-külön kézi munkával születnek meg, gondos odafigyeléssel.

Láncaink mindig Mihalovits Manufaktúra logóval vannak ellátva, mely garancia a tartós szépségre és értékállóságra.

Az ékszerek világában is egyre jobban elharapózik, hogy többet adnak a külcsínre, mint a belbecsre.

Az első ránézésre tetszetős tárgyak sajnos sokszor nem azok, aminek látszanak.

Leggyakrabban az üreges láncokkal találkozhatunk.

Itt a láncszemeket úgy lehet elképzelni, mint a szívószál.

Belül üreges csövecskékből készülnek.

Kívülről nagyon mutatós, de belül nincs semmi anyag, ami azért baj, mert a láncszemek megtelnek izzadsággal, porral és ezek hosszútávon bőrirritációt okozhatnak!

Ezeket az ékszereket minimum fél évente tisztíttassátok meg nálunk, de hosszútávon a legjobb, ha tömörre cseréltetitek, mielőtt elszakad és elvesztitek.

Ezen felül a hihetetlenül vékonyka - nemritkán 0.15-0.2 mm - lemezek igen hamar elkopnak, kilyukadnak.

Az ilyen láncok gyorsan elszakadnak vagy behorpadnak.

Javításuk sajnos nem megoldható!

Ilyenkor csak az új készítés lehetősége marad.

Ha hosszútávban gondolkoztok, érdemes tömör láncot készíttetni!

Legyen szép napotok!

Továbbra is kövessetek minket!

FONTOS!

Új megrendeléseket csak személyes találkozó alkalmával tudok felvenni.

Telefonon, emailben csak tájékoztató jellegű információkat és árakat adok.

Az új megrendelések elkészítéshez 8 hét szükséges.

Megrendelés esetén 30% előleget kérnék készpénzben vagy utalással, vagy akár törtaranyban.

A kész munkákat a teljes vételár megfizetése után tudom átadni.

Címünk: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.

Nyitvatartás:

Hétfő: ZÁRVA

Kedd: 8-12ig 13-16ig

Szerda: ZÁRVA

Csütörtök: 8-12ig 13-16ig

Péntek: 8-12ig 13-16ig

Szombat: 9-12ig 13-17ig

Vasárnap: ZÁRVA

Kérem, legalább 1 héttel előre foglaljanak időpontot, ha hétköznap jönnének.

Szombati találkozót érdemes 2 héttel előre lefoglalni, mert a szombatok gyorsan betelnek.

A telefonszámom: +36 20-270-7777

A MIHALOVITSMANUFAKTURA ma már egy védjegy, egy márkanév,  amely garancia az ékszer viselője számára, hogy mindenből a legjobbat kapta és kapja!

ÚJ: A visszajelzéseket szívesen fogadjuk! Azokat a weboldalunkon is megtehetitek:  https://mihalovitsmanufaktura.hu/visszajelzesek

Köszönjük, hogy minket választottak/választottatok!

Szép napot kíván:

Mihalovits András Ötvösmester

Műhely: +36-1-286-08-94

Mobil: +36-20-270-77-77

A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.

https://www.mihalovitsmanufaktura.hu

https://www.facebook.com/mihalovits.hu/

https://mihalovitsmanufaktura.hu/visszajelzesek

2022. március 9., szerda

Mi is a Mossanite?

 Növekvő népszerűségnek örvend a fiatalok körében a Moissanite ékkő.

Csillogása olyan, mint a gyémánté, a keménysége is megközelíti azt, az ára viszont messze elmarad a gyémánté mögött...

Nézzük meg mi is a Mossanite?

Melyek az előnyei és hátrányai?

Hasonlítsuk össze a gyémánttal.

A Moissanite-ot Henri Moissan francia kémikus (1852-1907) fedezte fel egy meteoritban 1893-ban.

Majd később 1905-ben szintetizálni (mesterségesen előállítani) is sikerült a követ.

Kutatásaiért 1906-ban kémiai Nobel díjat kapott.

A szintetikus Mossanite nagyon hasonlít a gyémántra, ezért főként annak helyettesítésére használják.

Magas színszórása és brillianciája miatt csodásan mutat gyűrűkben, ékszerekben.

A gyémánt keménysége 10es érték a Mohs skálán, a Moissanite 9.25, tehát keményebb a zafírnál is.

(Mohs 9) 

Színfelbontó képessége nagyobb, mint a gyémántté.

Olvadáspontja 2.730. fok Celsius.

A Moissanite nem egyenlő a cirkóniával (Mohs 7), annál sokkal különlegesebb.

Szembetűnő különbség, hogy a Moissanite-nak kettős fénytörése van, míg a gyémántnak egyszeres.

A Moissanite nagyon pénztárca barát, a gyémánthoz képest töredék áron juthatunk hozzá.

Persze pont emiatt egyáltalán nincs befektetési értéke.

Az ára várhatóan nem fog növekedni.

Sokan fentarthatósági - és etikai okok miatt választják a gyémánttal szemben a konfliktusmentes Moissanite-ot.

Beszerezhető fehér (áttetsző), sárga, kék, szürke és fekete színekben.

Már nálunk is kapható!

FONTOS!

Új megrendeléseket csak személyes találkozó alkalmával tudok felvenni.

Telefonon, emailben csak tájékoztató jellegű információkat és árakat adok.

Az új megrendelések elkészítéshez 8 hét szükséges.

Megrendelés esetén 30% előleget kérnék készpénzben vagy utalással, vagy akár törtaranyban.

A kész munkákat a teljes vételár megfizetése után tudom átadni.

Címünk: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.

Nyitvatartás:

Hétfő: ZÁRVA

Kedd: 8-12ig 13-16ig

Szerda: ZÁRVA

Csütörtök: 8-12ig 13-16ig

Péntek: 8-12ig 13-16ig

Szombat: 9-12ig 13-17ig

Vasárnap: ZÁRVA

Kérem, legalább 1 héttel előre foglaljanak időpontot, ha hétköznap jönnének.

Szombati találkozót érdemes 2 héttel előre lefoglalni, mert a szombatok gyorsan betelnek.

A telefonszámom: +36 20-270-7777

A MIHALOVITSMANUFAKTURA ma már egy védjegy, egy márkanév,  amely garancia az ékszer viselője számára, hogy mindenből a legjobbat kapta és kapja!

ÚJ: A visszajelzéseket szívesen fogadjuk! Azokat a weboldalunkon is megtehetitek:  https://mihalovitsmanufaktura.hu/visszajelzesek

Köszönjük, hogy minket választottak/választottatok!

Szép napot kíván:

Mihalovits András Ötvösmester

Műhely: +36-1-286-08-94

Mobil: +36-20-270-77-77

A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.

https://www.mihalovitsmanufaktura.hu

https://www.facebook.com/mihalovits.hu/

https://mihalovitsmanufaktura.hu/visszajelzesek

2022. március 2., szerda

Kész ékszerek, azonnali ajándéknak!

Nagy szeretettel köszöntelek Benneteket.

Mi sem gondoltuk, hogy már rögtön az év elejétől ennyien megkerestek minket és a megrendelés áradat megállíthatatlanul zúdul felénk.

Köszönjük a bizalmat!

Nagy megtiszteltetés ez számunkra és igyekszünk Mindannyiótoknak kedvezni, bár néha sajnos kevés erre a napi 24 óra.

Kérlek Benneteket, ne hagyjátok utolsó pillanatra a megrendeléseket, mert 6-8 hetet kell kérjek az új ékszerek készítéséhez.

(A szinte napról-napra növekvő aranyár miatt sem érdemes halogatni az anyagbeszerzést.)

A közelgő Nőnapra viszont tudtok válogatni a már megszületett munkáinkból: láncokból, fülbevalókból, gyűrűkből.

Kérlek, foglaljatok előre időpontot telefonon: 06202707777

Egyre közelednek az esküvők is.

Továbbra is szeretettel várjuk az új párokat, és visszatérő vendégeinket :)

Ha elégedettek voltatok velünk, ajánljatok barátaitoknak, ha nem akkor ellenségeiteknek :)

Legyen szép hetetek, jó egészséget Nektek!

FONTOS!

Új megrendeléseket csak személyes találkozó alkalmával tudok felvenni.

Telefonon, emailben csak tájékoztató jellegű információkat és árakat adok.

Az új megrendelések elkészítéshez 8 hét szükséges.

Megrendelés esetén 30% előleget kérnék készpénzben vagy utalással, vagy akár törtaranyban.

A kész munkákat a teljes vételár megfizetése után tudom átadni.

Címünk: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.

Nyitvatartás:

Hétfő: ZÁRVA

Kedd: 8-12ig 13-16ig

Szerda: ZÁRVA

Csütörtök: 8-12ig 13-16ig

Péntek: 8-12ig 13-16ig

Szombat: 9-12ig 13-17ig

Vasárnap: ZÁRVA

Kérem, legalább 1 héttel előre foglaljanak időpontot, ha hétköznap jönnének.

Szombati találkozót érdemes 2 héttel előre lefoglalni, mert a szombatok gyorsan betelnek.

A telefonszámom: +36 20-270-7777

A MIHALOVITSMANUFAKTURA ma már egy védjegy, egy márkanév,  amely garancia az ékszer viselője számára, hogy mindenből a legjobbat kapta és kapja!

ÚJ: A visszajelzéseket szívesen fogadjuk! Azokat a weboldalunkon is megtehetitek:  https://mihalovitsmanufaktura.hu/visszajelzesek

Köszönjük, hogy minket választottak/választottatok!

Szép napot kíván:

Mihalovits András Ötvösmester

Műhely: +36-1-286-08-94

Mobil: +36-20-270-77-77

A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.

https://www.mihalovitsmanufaktura.hu

https://www.facebook.com/mihalovits.hu/

https://mihalovitsmanufaktura.hu/visszajelzesek

2022. február 23., szerda

Mekkora az ideális karikagyűrű?

Hogyan válasszunk megfelelő méretű gyűrűket?!

Nagyon sarkalatos kérdés a gyűrűk elkészítésekor a megfelelő gyűrűméret kiválasztása!

Ez szokott a legtöbb bosszúságot okozni :(

Ha túl szűk a gyűrű, az épp olyan rossz, mintha túl nagy volna!

Tovább nehezíti a választást, hogy általában télen vékonyabb az ujjunk, mint a nyári hőségben.

Ezért a tökéletes méretvételhez a legideálisabb időszak a tavasz vagy az ősz.

Legjobb, ha a párnak már van ezüstből "próbagyűrűje", melyet folyamatosan viseltek legalább 1-2 hónapon át, mert így megtapasztalhatók a különböző szélsőértékek, mint pl. hidegebb vagy melegebb idő, sőt más méretű az ujj reggel és este is.

Nem egy párnak azonban már külön kellett téli - és nyári gyűrűt készítenünk a nagy méretdifferencia miatt!

Gyakori az is, hogy a menyasszonyok sokat fogynak az esküvő előtt, hogy tökéletesnek érezzék magukat a menyasszonyi ruhában. Ilyenkor persze túl nagynak érzik a hónapokkal előbb megrendelt (és az akkori méret alapján elkészült) karikagyűrűt.

Az aranyból és platinából készült gyűrűk elkészítés után bármikor szűkíthetők ill. tágíthatók.

A nemesacél, damaszk acél, titán karikagyűrűk az elkészülést követően már csak tágíthatók!

Épp ezért is szoktunk egy félkész állapotú próbát javasolni!

A gyűrűk méretének helyes meghatározása:

A gyűrű könnyen -két ujjal- felvehető legyen, de lehúzáskor akadjon meg!

Próbáljuk meg lerázni a kezünkről a gyűrűt!

Ideális méret esetén nem fog sikerülni!

Ha párszor behajlítjuk - kinyújtjuk ujjaink, a jó gyűrű alig érződik, hogy a kezünkön van!

Mindig olyan profilú - és szélességű gyűrűmérővel mérjünk, mint amilyen a megálmodott gyűrű lesz!

Más-más méretű gyűrű kell ugyanazon kézre, ha keskeny vagy, ha széles gyűrűt választunk!

Más gyűrűméret szükséges beldomború- és egyenes belsejű gyűrűk esetén!

A gyűrűk anyagvastagsága is nagymértékben meghatározza azok kényelmességét.

Fazontól függően 1.5-2.5mm es falvastagságot ajánlok szívesen.

Ha "meglepetés" gyűrűt szeretnének készíttetni, mindig hozzanak magukkal mintagyűrűt, hogy a végeredmény tökéletes lehessen!

FONTOS!

Új megrendeléseket csak személyes találkozó alkalmával tudok felvenni.

Telefonon, emailben csak tájékoztató jellegű információkat és árakat adok.

Az új megrendelések elkészítéshez 8 hét szükséges.

Megrendelés esetén 30% előleget kérnék készpénzben vagy utalással, vagy akár törtaranyban.

A kész munkákat a teljes vételár megfizetése után tudom átadni.

Címünk: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.

Nyitvatartás:

Hétfő: ZÁRVA

Kedd: 8-12ig 13-16ig

Szerda: ZÁRVA

Csütörtök: 8-12ig 13-16ig

Péntek: 8-12ig 13-16ig

Szombat: 9-12ig 13-17ig

Vasárnap: ZÁRVA

Kérem, legalább 1 héttel előre foglaljanak időpontot, ha hétköznap jönnének.

Szombati találkozót érdemes 2 héttel előre lefoglalni, mert a szombatok gyorsan betelnek.

A telefonszámom: +36 20-270-7777

A MIHALOVITSMANUFAKTURA ma már egy védjegy, egy márkanév,  amely garancia az ékszer viselője számára, hogy mindenből a legjobbat kapta és kapja!

ÚJ: A visszajelzéseket szívesen fogadjuk! Azokat a weboldalunkon is megtehetitek:  https://mihalovitsmanufaktura.hu/visszajelzesek

Köszönjük, hogy minket választottak/választottatok!

Szép napot kíván:

Mihalovits András Ötvösmester

Műhely: +36-1-286-08-94

Mobil: +36-20-270-77-77

A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.

https://www.mihalovitsmanufaktura.hu

https://www.facebook.com/mihalovits.hu/

https://mihalovitsmanufaktura.hu/visszajelzesek

2022. február 16., szerda

A különleges tahiti gyöngy

 Sziasztok!

Hadd meséljek ma nektek a különleges Tahiti gyöngyökről.

Nem véletlen, hogy mind a mai napig népszerűségük töretlenül emelkedik, hiszen csodálatosan szemet gyönyörködtetőek és királyi méreteikkel elkápráztatják és ámulatba ejtik az embereket.

Származása:

A Tahiti gyöngyök -nevükkel ellentétben- nem Tahitiról, hanem a Francia Polinéz Szigetvilágáról származnak.

Ott őshonos a Feketeajkú Gyöngyosztriga ( Pinctada Margaritifera ), mely egy hatalmas méretű kagyló, türkizszínű lagúnák, atolok lakója.

Teste fekete pigmenteket termel és ez ami olyan egyedivé teszi a Tahiti gyöngyöt.

A gyöngyöket tehát utólag nem színezik!

Miért is lett akkor a neve Tahiti gyöngy?

A válasz: Robert Wan nevéhez fűződik, aki Tahiti származású volt, és new yorki kollégáival nagy munkát fektettek a fekete gyöngyök népszerűsítésébe.

Tenyésztése:

Ma már az állatvédelmi- és környezetvédelmi törvények értelmében (szerencsére) tilos a gyöngyhalászat, hiszen régen megölték a kagylókat, hogy hozzá jussanak kincséhez.

Ezért gyöngyfarmokon tenyésztik a kagylókat, ahol orvosi szintű műszerekkel, operációval távolítják el belőlük a gyöngyöt.

Így életük során, akár 2-3 gyöngyöt is hozhatnak, miközben védik őket a fertőzésektől és természetes ellenségeiktől.

A gyöngy kialakulásához min. 12-24 hónap szükséges.

Ékszerré válásra váró Tahiti gyöngyök a Mihalovits Manufaktúránál.

2002-ben 1. helyezést értem el ezzel a Tahiti gyöngyös medálommal.
Igazán nagy kitüntetés volt, mikor kezembe adták a kitüntető oklevelet, főként, hogy csak két évvel azelőtt, 2000-ben szereztem meg az ötvös végzettséget.
Hosszú, rögös út vezetett a 2015-ös Mestervizsgáig, de minden percét élveztem.

Előfordulásuk:

Francia Polinézia,

Cook Szigetek,

Mikronéziai Szigetvilág,

Japán,

Thaiföld,

Fülöp Szigetek.

Méretek és formák:

Ami igazán különlegessé teszi, hogy méretük lenyűgöző: 8-18mm közé esnek általában, de én magam már láttam 20 mm-eset is! (Szemben édesvízi társaikkal, melyek jóval kisebbek.)

A rekordtartó Tahiti gyöngy 26.95 mm.

Legkeresettebb formája a tökéletes gömb.

De előfordul barokk-, csepp-, gomb forma is.

Színei:

Legkeresettebb és legértékesebb a fekete gyöngy, főként mélyfekete színárnyalat. ( Ritkaságának és a Karibtenger Kalózainak köszönhetően :)

Rögtön utána a pávazöld, pisztáciazöld, padlizsánszín.

Előfordul még krémesfehér, szürke, kékes, ezüst, sőt sárga színárnyalat is.

Gyémánttal kombinálva mesésen pazar ékszerköltemények kreálhatók belőlük.

Tulajdonságai:

Nem csak méretükben, de keménységükben és rugalmasságukban is jobb, kisebb testvéreiknél.

Értékesebbek és tartósabbak az Akoya gyöngyöknél és az édesvizi gyöngyöknél.

Az előírt gyöngyfalvastagságot kötelezően min. 0.8 mm-ben határozták meg, mely magasan túlmutat a többi tenyésztett gyöngy méretein.

Szimbolikája:

Európában és az USA-ban a gazdagság, jólét, fényűzés és siker szinonimája.

Az ősi Kínában pedig hitték, hogy a fekete gyöngy a sárkányok fejében "születik", ezért a bölcsesség és gazdagság, valamint a jó szerencse hírnökének és zálogának tartották.

Hát ennyit a tahiti gyöngyről :)

FONTOS!

Új megrendeléseket csak személyes találkozó alkalmával tudok felvenni.

Telefonon, emailben csak tájékoztató jellegű információkat és árakat adok.

Az új megrendelések elkészítéshez 8 hét szükséges.

Megrendelés esetén 30% előleget kérnék készpénzben vagy utalással, vagy akár törtaranyban.

A kész munkákat a teljes vételár megfizetése után tudom átadni.

Címünk: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.

Nyitvatartás:

Hétfő: ZÁRVA

Kedd: 8-12ig 13-16ig

Szerda: ZÁRVA

Csütörtök: 8-12ig 13-16ig

Péntek: 8-12ig 13-16ig

Szombat: 9-12ig 13-17ig

Vasárnap: ZÁRVA

Kérem, legalább 1 héttel előre foglaljanak időpontot, ha hétköznap jönnének.

Szombati találkozót érdemes 2 héttel előre lefoglalni, mert a szombatok gyorsan betelnek.

A telefonszámom: +36 20-270-7777

A MIHALOVITSMANUFAKTURA ma már egy védjegy, egy márkanév,  amely garancia az ékszer viselője számára, hogy mindenből a legjobbat kapta és kapja!

ÚJ: A visszajelzéseket szívesen fogadjuk! Azokat a weboldalunkon is megtehetitek:  https://mihalovitsmanufaktura.hu/visszajelzesek

Köszönjük, hogy minket választottak/választottatok!

Szép napot kíván:

Mihalovits András Ötvösmester

Műhely: +36-1-286-08-94

Mobil: +36-20-270-77-77

A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.

https://www.mihalovitsmanufaktura.hu

https://www.facebook.com/mihalovits.hu/

https://mihalovitsmanufaktura.hu/visszajelzesek

2022. február 9., szerda

Medálok, (nem csak) a sport szerelmeseinek!

 Sziasztok!

Boldog Valentin napot Nektek, így elöljáróban is.

Szerencsére minden ajándék elkészült, amit a nagy napra terveztetek!

Ha valaki az utolsó pillanatra hagyta a választást, még csemegézhet nálunk az elkészült ékszereinkből, amelyek megtekinthetők műhelyünkben, egy időpontfoglalást követően:

+36 20 270 7777

Most pedig egy népszerű termék-sorozatunkat szeretném megmutatni Nektek, a kettlebell medálokat.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a kettlebell sport.

Nem véletlen, hiszen kiváló állóképességet és robbanékony, kemény izomzatot ad, mely az ütéseket is jól viseli.

Karate és más küzdősportok kiváló kiegészítője.

A karantén intézménye alatt még nagyobb teret hódított, hiszen otthon is jól gyakorolható.

Nem igényel drága gépeket, egyszeri beruházás.

Mivel magam is gyakorlom, innen jött az ötlet, hogy medálként viselhető ékszer formájában is velem lehessen.

Ezek a medálok, bár üregesek, de nagy falvastagsággal készültek, így nem horpadnak be.

Kiváló kulcstartónak, vagy medálnak is, sokan vitrintárgynak viszik, mert méretei tökéletesen megegyező arányban vannak az eredeti kettlebellekkel.

Kérésre egyedi véséssel díszítem.

Lehet monogamm (vésett, vagy rátét), évszám, szöveg, dátum stb.

Készíthető még tömörben bronzból, sárgarézből, sterlingezüstből, 14 vagy 18 karátos aranyból.

Egyedi, más méretekben is megvalósítható.

Készítési idő 6 hét.

Kettlebell medálok mérete, tömege, ára:

- Sterling ezüst 13 mm- es gömbátmérővel 5g, ára bruttó: 25.000.ft+ ródium réteg esetén ( fekete vagy fémszínű ) +3.000.ft.

- Sterling ezüst 17 mm- es gömbátmérővel 10g, ára bruttó: 40.000.ft+ ródium réteg esetén ( fekete vagy fémszínű ) +5.000.ft.

- 14 karátos arany ( sárga, rosé vagy fehér ) 13 mm- es gömbátmérővel 6g, ára bruttó: 180.000.ft+ ródium réteg esetén ( fekete vagy fémszínű ) +3.000.ft.

- 14 karátos arany ( sárga, rosé vagy fehér ) 17 mm- es gömbátmérővel 13g, ára bruttó: 390.000.ft+ ródium réteg esetén ( fekete vagy fémszínű ) +5.000.ft.