Munkám során gyakran szembe találom magam azzal a problémával, hogy a mindennapi használatban karcosodnak, mattolnak az ékszerek.
Ez leginkább a gyűrűknél szembetűnő, hiszen a kezünkön van, így könnyen nekiütődik más tárgyakhoz, pl. kilincshez, kulcscsomóhoz és az egyik fém megkarcolhatja a másikat.
Ezért (is) szívesen ajánlom a pároknak az évi rendszeres felújítás szolgáltatásunkat!
Ilyenkor el tudjuk tüntetni a kisebb felületi karcokat és kitisztítjuk ultrahanggal a nehezen hozzáférhető helyeken is az ékszereket.
Sajnos a nemesfémek: arany, platina, ezüst elég puhák, így könnyebben deformálódnak, karcolódnak.
Ezeket az ékszereket célszerű levenni pl. házimunkánál, kertimunkánál, autószerelésnél, stb.
Az acél, damaszk acél, titán alapanyagok már jóval tartósabbak.
Persze azért ezek is meg tudnak karcolódni, de ugyanazon igénybevétel mellett ezek a karcok jóval kevésbé mélyek, inkább csak felszíni sérülések, melyek könnyebben orvosolhatók!
Felújítás alkalmával legtöbbször visszaállítható az eredeti felület: polírfényes, szálcsiszolt, homokfújt stb.
Ha teljesen karcálló ékszert szeretnénk, válasszuk a CHD 5577 fekete bevonatot, mely egy szinte gyémánt keménységűvé teszi ékszerünk!
E hazánkban még új technológiának köszönhetően az ékszerek tökéletesen ellenállnak a karcosodásnak.
Itt fontos, hogy a bevonat csak jó minőségű, szívós, ötvözött acélra kerüljön.
Az alapfémre egy porkohászati technológiával magas hőmérsékleten viszik fel a bevonatot, mely sziklaszilárd és ellenálló lesz!
Nálunk már kapható!
Látogasson el műhelyünkbe, ahol kézbe véve is megtekintheti munkáinkat!
Szép napot kíván:
Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
https://www.mihalovitsmanufaktura.hu
2019. augusztus 14., szerda
2019. augusztus 7., szerda
Méretproblémák megelőzése és orvoslása
Hogyan válasszunk megfelelő méretű gyűrűket?!
Nagyon sarkallatos kérdés a gyűrűk elkészítésekor a megfelelő gyűrűméret kiválasztása!
Ha túl szűk a gyűrű, az épp oly rossz, mintha túl nagy volna!
Tovább nehezíti a választást, hogy általában télen vékonyabb az ujjunk, mint a nyári hőségben.
Ezért a tökéletes méretvételhez a legideálisabb időszak a tavasz vagy az ősz.
Nem egy párnak azonban már külön kellett téli - és nyári gyűrűt készítenünk a nagy méret differencia miatt!
Az aranyból és platinából készült gyűrűk elkészítés után bármikor szűkíthetők, illetve tágíthatók.
A nemesacél, damaszk acél, titán karikagyűrűk elkészülést követően már csak tágíthatók!
Épp ezért is szoktunk egy félkész állapotú próbát javasolni!
A gyűrűk méretének helyes meghatározása:
Mindig olyan profilú - és szélességű gyűrűmérővel mérjünk, mint amilyen a megálmodott gyűrű lesz!
Más-más méretű gyűrű kell ugyanazon kézre, ha keskeny vagy, ha széles gyűrűt választunk!
Más gyűrűméret szükséges beldomború- és egyenes belsejű gyűrűk esetén!
A gyűrűk anyagvastagsága is nagymértékben meghatározza azok kényelmességét.
Fazontól függően 1.5- 2 mm-es falvastagságot ajánlok szívesen.
Ha "meglepetés" gyűrűt szeretnének készíttetni, mindig hozzanak magukkal mintagyűrűt, hogy a végeredmény tökéletes lehessen!
Szép napot kíván:
Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
https://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/

- A gyűrű könnyen -két ujjal- felvehető legyen, de lehúzáskor akadjon meg!
- Próbáljuk meg lerázni a kezünkről a gyűrűt!
- Ideális méret esetén nem fog sikerülni!
- Ha párszor behajlítjuk - kinyújtjuk ujjaink, a jó gyűrű alig érződik, hogy a kezünkön van!
Mindig olyan profilú - és szélességű gyűrűmérővel mérjünk, mint amilyen a megálmodott gyűrű lesz!
Más-más méretű gyűrű kell ugyanazon kézre, ha keskeny vagy, ha széles gyűrűt választunk!
Más gyűrűméret szükséges beldomború- és egyenes belsejű gyűrűk esetén!
A gyűrűk anyagvastagsága is nagymértékben meghatározza azok kényelmességét.
Fazontól függően 1.5- 2 mm-es falvastagságot ajánlok szívesen.
Ha "meglepetés" gyűrűt szeretnének készíttetni, mindig hozzanak magukkal mintagyűrűt, hogy a végeredmény tökéletes lehessen!
Szép napot kíván:
Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
https://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/
2019. július 31., szerda
A nyár sláger színei
Hogy mi a legdivatosabb ékszerszín?
Szinte évszakonként változó.
Egy biztos, idén nyáron a rosé arany viszi a pálmát!
Töretlen továbbra is a fehér arany népszerűsége és nagyon kedvelt a két szín kombinációja is!
A férfiak részéről a titán a díjnyertes, mert nagyon könnyű és szürkés színe markáns, erőt sugárzó.
Titán homok fújt karikagyűrűk
Alig szorul mögé a sorban a damaszkuszi acél, mely különleges és szintén nagyon strapabíró.
Különleges formájú damaszk karikagyűrűk
Stílusában legtöbbeket a japán kardra emlékeztet, nem véletlen, hiszen a szamurájkardok is ebből készültek!
Szinte évszakonként változó.
Egy biztos, idén nyáron a rosé arany viszi a pálmát!
Töretlen továbbra is a fehér arany népszerűsége és nagyon kedvelt a két szín kombinációja is!
A férfiak részéről a titán a díjnyertes, mert nagyon könnyű és szürkés színe markáns, erőt sugárzó.
Titán homok fújt karikagyűrűk
Alig szorul mögé a sorban a damaszkuszi acél, mely különleges és szintén nagyon strapabíró.
Különleges formájú damaszk karikagyűrűk
Stílusában legtöbbeket a japán kardra emlékeztet, nem véletlen, hiszen a szamurájkardok is ebből készültek!
Szép napot kíván:
Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
https://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/
2019. július 24., szerda
Miért (NEM) esnek ki a kövek...
Ötvösként mindig elszomorít, amikor valaki azért nem kér követ az ékszerébe, mert "az úgyis ki fog csak esni!"
Ez a közkeletű tévedés onnan ered, hogy sajnos nagyon sok olyan "ékszerüzlet" működik, ahol rettentően silány minőségű az áru: a köveket nem foglalják, hanem ragasztják!
A ragasztó kémiai kötéssel fog, idővel elszíneződik, megrepedezik, így a kövek kihullanak.
A jól kivitelezett ékszerben a kövek mechanikusan vannak rögzítve:
tehát az ékszer- fémből karmokat vagy peremet alakítunk ki, ami rá van kalapálva a kő peremére.
Így az nem fog kiesni!
Még az is fontos, hogy az ékszer ne öntvény legyen, hanem hengerelt, kovácsolt alapanyag.
Ennek ugyanis jóval nagyobb a szilárdsága, szívósabb és keményebb, mint az öntvény, mely lágy és néha sajnos porőz, lyukacsos, nincsenek az összetevők homogénen elkeveredve az anyagban!
A harmadik gyakori probléma, hogy a kereskedelemben kapható ékszerek zömét nem ötvösök, hanem önjelölt számítógépes designerek álmodják meg, így már legtöbbször a látványos, de használhatatlan "ékszer" a gyakorlatban kiderül, hogy például túl gyenge karmok rögzítik a követ, annak méretéhez képest, vagy az egész tárgy eleve annyira ki van könnyítve, hogy el deformálódnak a használatban.
Ezért mindig válasszatok, gondosan tervezett, kézi munkával készült ékszereket, amelybe az ötvös beleépítette szaktudását és szakmaszeretetét!
Szép napot kíván:
Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
https://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/
Ez a közkeletű tévedés onnan ered, hogy sajnos nagyon sok olyan "ékszerüzlet" működik, ahol rettentően silány minőségű az áru: a köveket nem foglalják, hanem ragasztják!
A ragasztó kémiai kötéssel fog, idővel elszíneződik, megrepedezik, így a kövek kihullanak.
A jól kivitelezett ékszerben a kövek mechanikusan vannak rögzítve:
tehát az ékszer- fémből karmokat vagy peremet alakítunk ki, ami rá van kalapálva a kő peremére.
Még az is fontos, hogy az ékszer ne öntvény legyen, hanem hengerelt, kovácsolt alapanyag.
Ennek ugyanis jóval nagyobb a szilárdsága, szívósabb és keményebb, mint az öntvény, mely lágy és néha sajnos porőz, lyukacsos, nincsenek az összetevők homogénen elkeveredve az anyagban!
A harmadik gyakori probléma, hogy a kereskedelemben kapható ékszerek zömét nem ötvösök, hanem önjelölt számítógépes designerek álmodják meg, így már legtöbbször a látványos, de használhatatlan "ékszer" a gyakorlatban kiderül, hogy például túl gyenge karmok rögzítik a követ, annak méretéhez képest, vagy az egész tárgy eleve annyira ki van könnyítve, hogy el deformálódnak a használatban.
Ezért mindig válasszatok, gondosan tervezett, kézi munkával készült ékszereket, amelybe az ötvös beleépítette szaktudását és szakmaszeretetét!
Szép napot kíván:
Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
https://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/
2019. július 18., csütörtök
Közelmúlt darabjai
Kedves Barátaim!
Ma szeretnék néhány különleges gyűrűpárt bemutatni a közelmúlt terméseiből.
Kérlek, fogadjátok szeretettel és ha tetszett, osszátok meg ismerőseitekkel.
Ha kedvet kaptatok egyedi ékszer tervezéshez, készíttetéshez, ha szeretnétek valami igazán rátok jellemző, az egyéniségetek tükröző ékszert, ne habozzatok felhívni :)
0620-270-7777
Anna és Tamás karikagyűrűje.
Nemesacél karikagyűrűk.
Klasszikus, enyhén domború, komfortfitt kivitelben.
A női gyűrű mindössze 4.5 mm széles, a férfi 7 mm.
Eszter és Ádám karikagyűrűje.
A női gyűrű feketített és kovácsolt acél rosé arany belsővel.
A férfi gyűrű titánból készült, lila színezéssel.
Vanessza és Richárd Titán karikagyűrűi 6 és 7 mm szélességben.
Egyszerű, letisztult forma.
A gyűrűknek elegáns keretet ad a két 30 fokos esztergált perem.
Különlegessége a kék titánoxid és a gyűrűk belsejébe vésett ujjlenyomat.
Viktória és Máté acél karikagyűrűje.
Különlegessége a gyűrűk háromszöget formázó profilja.
A női gyűrűbe 7 db 1 mm es gyémánt briliáns és 7 db kékzafír került.
Sok Boldogságot!
Szép Nyarat Mindenkinek!

2019. július 11., csütörtök
Hogyan NE veszítsük el!
Ötvösmesterként gyakran találkozom azzal a problémával, hogy néhányan elővigyázatlanságból elhagyják ékszereiket.
Alább felsorolok pár jó tippet ennek elkerülésére:
- A leggyakoribb hogy a gyűrűket kézmosáskor a mosdó szélén felejtik, és mikor eszükbe jut, az ékszernek már hűlt helye.
Inkább hagyjuk magunkon és használjunk folyékony szappant, ez nem homályosítja el a köveket és nem marad rajta a gyűrű felületén a szappan.
Havonta egyszer használjunk ékszertisztító folyadékot.
- Szintén gyakori eset, hogy tengerparti nyaraláskor lecsúszik a vízben a gyűrű. Napolajos kézről pl. labdázás közben könnyen megesik.
Ilyenkor már csak a helyi búvárokban bízhatunk, akik általában fémdetektorral is fel vannak szerelve.
- Dobogós helyezett szintén az edzőterem öltözőjében felejtett ékszerek listája.
Ilyenkor legokosabb, ha nem is visszük magunkkal az ékszereket.
Ha mégis ujjunkon maradt a gyűrű, tegyük fel a nyakláncunkra!
- Ha már a láncoknál tartunk!
A zárakat évente egyszer ellenőriztetni érdemes, hogy nem öregedett-e el a rugó vagy nem kopott-e a szerkezet.
Mint minden mechanikának, itt sem árt egy csepp olaj!
A parfümöket viszont sohase fújjuk az ékszerre!
Végezetül pedig elmesélem az egyik legviccesebb „gyűrűelhagyós” sztorit, amivel találkoztam; a végére happy and:
A hölgy süteménytésztát gyúrt, de nem vette le a gyűrűjét (egy fekete pont) majd munka közben rájött, hogy az ékszer a kezén maradt és félre tette a konyhapult túloldalán.
Neveletlen kutyája csak erre a percre várt, azt hitte, hogy egy kis tészta lett félretéve.
Azon mód elnyelte a gyűrűt.
A hölgy kergette végig a lakáson, de hiába.
Szerencsére visszakapta később a kimeneti oldalon :)
A tisztítása viszont nem volt a legkellemesebb feladat :)
Szóval vigyázzanak ékszereikre és szép nyarat kívánok!
Fehér arany kereszt fekete és fehér gyémántokkal.
Ezüst antikolt érme a Szűzanya és a gyermek Jézus.
Rosé arany gyűrűpár, keményített fekete-acél glóriákkal, mely a férfi gyűrűnél kovácsolt.
A női gyűrű különlegessége a vörös rubin és a két kis fekete gyémánt.
Feketített damaszkacél gyűrűpár.
Kívül-belül enyhén domború, komfortfitt kivitelben.
A női gyűrűben gyémánt briliánsok,

2019. július 3., szerda
Egyékszer története 1.
Nagyon különleges élmény egyedi igények alapján, közösen tervezni a megrendelővel együtt.
Ezt a kis életfa medált egy születésnapra készítettük.
A családdal együtt találtuk ki a koncepciót és rajzolgattunk, beszélgettünk.
A szív formájú keret a család szeretetét és összetartozását szimbolizálja, mely körbe öleli a családfát.
A hat gyémántkő a hat unokát testesíti meg.
A nevük pedig a szív hátuljába van vésve.
Szép napot kíván:
Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
https://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/
Ezt a kis életfa medált egy születésnapra készítettük.
A családdal együtt találtuk ki a koncepciót és rajzolgattunk, beszélgettünk.
A szív formájú keret a család szeretetét és összetartozását szimbolizálja, mely körbe öleli a családfát.
A hat gyémántkő a hat unokát testesíti meg.
A nevük pedig a szív hátuljába van vésve.
Szép napot kíván:
Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
https://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)