2018. január 11., csütörtök

Virágszimbólumok

Ötvös munkáim során gyakran találkozom azzal, hogy a hölgyek szimbolikus jelentéssel bíró virág motívumokat választanak ékszereikre.

Íme néhány a legnépszerűbbek közül:

Tulipán:
Az ókori Perzsiában a tulipán a tökéletes szerelem szimbólumának számított, úgy beszéltek róla mint az Édenkert virága.
Az oszmán időkben a tulipánt jelölő török szót ugyanúgy ejtették ki, mint az Allah szót. Így a virág az isteni világ jelképe lett.
Németalföldön a szépség és gazdagság metaforája. A tulipán ma is Hollandia szimbóluma.
Fontos jelkép a magyar népművészetben is.
Gyakran a mátkaság szimbóluma. Gyakori a hímzéseken, szűrökön és pásztor faragásokon.

Egyedi ékszerek készítése, kísérőgyűrű


Liliom:
A keresztény jámborság, tisztaság és ártatlanság virága. A termékenységgel és a Földanya adta bőséggel függött össze a régi kultúrákban. Görögországban és Egyiptomban a nemzőképesség jelképe.
Egyedi ékszerek készítése, kísérőgyűrű


Rózsa:
A klasszikus ókorban úgy vélték hogy az első rózsát Khlórisz - a virágok istennője - (Flóra) teremtette egy gyönyörű nimfa testéből.
Aphrodithé (Venus) szerelemistennő szent növénye.
Az arab hagyományokban  az első rózsát a napsugarak keltették életre,  magvai pedig a termékenység, szépség és tisztaság jelképeiként szórta szét a világban.
Az iszlámban a rózsa Mohamed szent virága.
Az öröm és a fájdalom kettős szimbóluma.
A kereszténységben a vörös rózsa a mártírok kiontott vérét és a halál utáni életet jelképezi.

A fehér rózsa pedig Szűz Mária virága.

Egyedi ékszerek készítése, kísérőgyűrű






Szép napot kíván:

Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
http://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/





2018. január 4., csütörtök

Új év, új tervek a manufaktúránál


Üdvözlök mindenkit ebben a reményekkel- és tervekkel teli új esztendőben!

Mindenkinek kívánom, hogy teljesüljenek álmai és az új évre kitűzött céljai valósuljanak meg!

Mi is kijelöltünk új célokat, mely remélhetőleg még közelebb hoz minket egymáshoz!

Az új évben is lesznek innovációk a Mihalovits Manufaktúránál.

Tavasszal új karikagyűrű modellekkel jelentkezünk, de erről majd később... legyen meglepetés.
Az aktuális heti blogban mindig beszámolunk majd az újdonságokról.

 Egyedi készítésű karikagyűrűk

 Egyedi készítésű karikagyűrűk

Szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét, hogy a tavaszi strandszezon előtt ne felejtse el átvizsgáltatni az ékszereit!

Különös tekintettel a fülbevalók és láncok záraira! A kövek és gyöngyök rögzítését is célszerű átnézni, jobb a megelőző javítás, mint a pótlás!

A karikagyűrűket továbbra se vigyék strandra vagy tengerre, mert itt veszítik el legtöbben.
Szívesebben készítenénk Önöknek valami új ékszert, minthogy a már meglévőt pótoljuk :)

Ha elégedettek voltak munkánkkal ne habozzanak új megrendelésekkel keresni (nem csak karikagyűrűket készítünk) és ajánljanak barátaiknak. Ha elégedetlenek voltak ajánljanak rosszakaróiknak :) és írják meg miben változtassunk!

Szép, sikeres új évet!



Szép napot kíván:

Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
http://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/


2017. december 21., csütörtök

Lepje meg karácsonyra kedvesét ezzel az egyedi arany medállal!

Magyar tulipán forma, áttört kialakításban, 14 karátos rosé- és fehér arany, kézzel készült egyedi munka.

3.5 mm átmérőjű 0.15 ct os top wesselton vvs tisztaságú gyémánt briliánssal.

Ára 266.000. Ft.

Az ár tartalmazza az anyag- és munkadíjat, számlát és fából készült díszdobozt. Számlát és garanciát, certificate-ot a kőhöz.

A nyaklánc a medálhoz külön vásárolható meg.



Szép napot kíván:

Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
http://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/


2017. december 14., csütörtök

Még nem késő,



hogy eredeti Mihalovits Manufaktúra nyakláncot ajándékozzon Karácsonyra!

A képen látható darab 14 karátos rózsa arany.
 
Minden egyes szem kézi munka és keményforrasztással vannak rögzítve.
 
A lánc szakítószilárdsága 100 kg! 
 
A minőség garanciajegyeként a Mihalovits Manufaktúra gyémánt logójával látjuk el minden egyes láncunkat.
 
A képen látható darab 6.29 gr.
 
Hossza 50 cm.
 
Ára: 100.000. Ft
 
Az ár tartalmazza az anyag- és munkadíjat, a lánchoz járó trópusi fa díszdobozt, áfásszámlát és garanciajegyet.

Válogasson nálunk, több mint 30 féle kézzel készült láncból!






Szép napot kíván:

Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
http://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/


2017. december 7., csütörtök

Igazi kuriózum

Sőt! Egy igazi gyűjtői kuriózum. Egyedi darab.

Ez a rózsafűzér 53 darab válogatottan kerek fehér, sós vízi igazgyöngyből készült.

A lánc 14 karátos sárga- és fehér arany kombinációja.

A teljes ötvösmunka kizárólag kézzel készült, reszeléssel, forrasztással, fűrészeléssel, véséssel.

Az ékszer teljes tömege 48.23 gramm.

Ebből a gyöngyök 23.70 grammot képviselnek.
24.53 gramm 14 karátos arany felhasználásával készült.

A fehérarany medalionon Mária látható a gyermek Jézussal, a túloldalon plasztikus rózsa véséssel.

Műhelyünkben élőben is megtekintheti ezt a több hónapon át készült ékszert.

Kikiáltási ár: 1.000.000. Ft
Ékszerek, egyedi-készitesű-medálok



Szép napot kíván:

Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
http://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/

2017. november 30., csütörtök

Engedtünk a nyomásnak 3


Karácsonyi putto medálkák.

Limitált sorozatban készült, tömör angyalkák.

Kapható 14 karátos fehér- sárga- és rosévörös aranyból, 70.000. Ft os darabáron.

(Színtől függően kb 4-5 gramm között van egy medál.)

Valamint sterlingezüstből 14.000. Ft ért.

Minden medálhoz jár egy sorszámmal ellátott Certificate és fémből készült díszdoboz!


Egyedi-keszitesu-medalok

Egyedi-keszitesu-medalok

Egyedi-keszitesu-medalok

Egyedi-keszitesu-medalok

Egyedi-keszitesu-medalok

Szép napot kíván:

Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
http://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/

2017. november 23., csütörtök

Engedtünk a nyomásnak 2

A ma bemutatott darabunk egy igazi különlegesség!

Egyedi női gyűrű szecessziós stílusban készült, kizárólag kézi munkával.

14 karátos rosé - és fehér arany felhasználásával.

Az úgynevezett luftbízós foglalatnak köszönhetően a kövek több fényt kapnak és jobban csillognak!

A gyűrű 29 darab arany alkatrészből lett összeállítva, melyből minden darab kézi munka, reszeléssel, fűrészeléssel készült és keményforrasztással lettek egymáshoz rögzítve.

Az elkészítése több mint egy hónapot vett igénybe! Igazi kuriózum.

Középen egy 6.2 mm átmérőjű sós vízi igazgyönggyel, összesen
21 darab gyémántfényű Signity cirkóniával.

Mérete 52es.

Tömege 6.12 gr.

Ára: 350.000. Ft
Egyedi kísérőgyűrű

Egyedi készítésű ékszer


Kísérőgyűrűk, egyedi ékszerek készítése

Egyedi ékszer készítés



Szép napot kíván:

Mihalovits András Ötvösmester
Műhely: 061-286-08-94
Mobil: 0620-270-77-77
A műhely címe: 1238. Bp. Láng Endre u. 45.
http://www.mihalovitsmanufaktura.hu
www.facebook.com/mihalovits.hu/